Rólunk írták | Media


Túl az Óperencián – túl Stephen Kingen meg a hét és félen

Jó hangulatú iró-olvasó találkozót tartottak szeptember 12-én, csütörtök este a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Az est vendége Dancs Rózsa Kanadában élő írónő volt, aki Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete által szervezett négyállomásos felolvasókörút jóvoltából jutott el a városba. Székelyudvarhely mellett Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában tartottak Dancs Rózsa-esteket. Az írónőt Lakatos Mihály, a kulturális központ igazgatója mutatta be, Ady Endre megzenésített verseivel Zorkóczy Zenóbia színesítette az estet, moderátorként pedig Murányi Sándor Olivér író vett részt a hangulatteremtésben. Dancs Rózsa közvetlenül, felszabadultan szólt a közönséghez, műveiből is felolvasott, de sokkal érdekfeszítőbb volt, amikor az emigrációs lét mindennapjairól beszélt. Mondhatni magával ragadta a hallgatóságát, akiket nem volt nehéz elkápráztatni, hiszen többen is egyetemi csoport- és évfolyamtársai voltak a közönség soraiból. A kívülállót is azonnal magával ragadták az elhangzott történetek.

Az írónő nem kalandvágyból, hanem érett asszonyként, két kisgyermekkel, gyakorló pedagógusként érezte úgy mintegy huszonöt esztendővel ezelőtt, hogy a „fénykorszak” elviselhetetlen. Ausztriai és kanadai lágerélet mindennapjai üzentek vissza szavaiból, az a szorongás, amelyet akkor éreztek át, amikor Torontóban az idegen nyelvi környezetbe kerültek. Ott azonnal tapasztalta, hogy az emigránsok közül sokan megtiltották a gyermekeiknek az otthoni magyar beszédet. Az ő családjában azonban ez egészen másképp történt, magyar-történelem szakosként erkölcstelenségnek, butaságnak érezte, hogy feladja azt a tartást, amelyet idehaza tanult. A zárt ajtók mögött náluk soha nem szabadott angolul beszélni. Gyermekei később sikeres emberekké váltak, kiválóan beilleszkedtek, sőt túl is nőtték Kanada kereteit, de Dél-Amerikában, Japánban vagy másutt dolgozván is büszkék magyar mivoltukra, klasszikus irodalmat és nemzeti szimbólumokat „hurcolnak” magukkal, hogy azok minden pillanatban emlékeztessék őket a gyökereikre.

Kimagasló, emlékezetes példát mutatott a közéleti tevékenységével is, hiszen a torontói Magyar Házban évekig sajtóreferensként dolgozott, találkozókat szervezett, képviselte a kintieket az anyaországi fórumokon, folyóiratot szerkesztett, s szerkeszt ma is, és mindemellett – mostani férjével – könyvkiadó-vállalkozást működtet. „Nem pénzért, nem az anyagi haszonért jelentetjük meg ezeket a köteteket, hanem azon egyszerű ok miatt, hogy a kint élő magyarok közül sokaknak mondanivalójuk, üzenetük van az utánuk következőknek. Kispéldányszámú könyvek ezek, de nekünk és az itthoniaknak szólnak. Kötelességünk formába önteni őket, és a mi dolgunk az is, hogy eljussanak az olvasókhoz.”

Dancs Rózsa nem szigetelte el magát az angolszász világtól, kiválóan megtanult angolul, oklevelét honosíttatta, informatikát és könyvtártudományt tanult és dolgozott is a szakmájában. Sikerült egy huszonkilenc fős idegen nyelvű csoportot olyannyira megtanítania három év alatt a magyar nyelv rejtelmeire, hogy a tanítványok közül ma többen is elboldogulnak a magyar glóbuszon: olvasnak, írnak, énekelnek magyarul, és ismerik, illetve terjesztik a magyar kultúrát. Elmesélt egy meghökkentő történetet: vizsgáznia kellett egy angol anyanyelvű bizottság előtt, akik Stephen Kingről kérdezték. Dancs Rózsa akkor nem ismerte a horror nagymesterét, akinek könyvei egyébként komoly társadalomrajzot és –kritikát is tartalmaznak, hanem megörült a kérdésnek, fellélegezve számolt be rögvest és szenvedélyesen Szent István királyunk életéről és tetteiről. Olyan beleéléssel és meggyőződéssel, hogy a vizsgáztatók átengedték. Talán arra gondoltak, hogy Stephen Kingnek egy újabb könyvéről esett szó, amelyet ők nem olvastak…Ugyancsak az identitásról és az anyanyelvről szólt egy másik történetben. Mostani férjével fél hétkor kellett találkozniuk. Első randi volt. Dancs Rózsa meg is érkezett a helyszínre, ám a vajdasági gyökerű, de óvodás kora óta Kanadából élő férfiú „hét és félre” érkezett. Várnia kellett. Türelmes volt Dancs Rózsa a későbbiekben is. Ez a kapcsolat is olyanná lett, hogy a megmaradást szolgálta: a családban magyarul beszélgetnek, a férjnek nincsen akcentusa, s az anyaországban is rácsodálkoznak az általuk használt háromszéki nyelvi ajátosságokra, mintha ma is Sápsiszángyörgyön élnének.

Dancs Rózsát 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntették ki. A Vaddisznók törték a törökbúzát című kötetét 2011-ben második kiadásban is megjelentette a Kairosz Könyvkiadó. Novellái új hangot képviselnek a magyar irodalomban, több évtizedes távollét után is az itthoni, a gyermek- és ifjúkori élményekből táplálkoznak. Az általa életre hívott és szerkesztett kétnyelvű Kalejdoszkóp című folyóirat – Aktuális kiadás – Current Issue – ma is hídként működik a magyar és az angolszász kultúra között. Írt angol nyelven is novellákat és esszéket, de azt vallja, hogy “valóságosan létezni csak magyarul lehet”. Életútja szép példája a hívatás- és küldetéstudatnak. Szebb napokat, jó szolgálatot kívánva, a viszontlátás reményében vett tőle búcsút a találkozók után a székelyföldi irodalomkedvelő közönség.

Simó Márton

Dancs Rózsa volt a Székelyföld Galéria vendége

Házigazdaként Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője köszöntötte az Erdélybe látogató írónőt, Zorkóczy Zenóbia színművészt, Lakatos Mihályt, Magyarország Kulturális Koordinációs Központjának (MKKK) vezetőjét, valamint Murányi Sándor Olivért, az est moderátorát. Lakatos Mihály beszédében kiemelte: „Ritkán nyílik alkalom, hogy a nyugati magyarságból lássunk vendéget, ezért örömmel vállaltuk, hogy megszervezzük ezt az előadássorozatot".

„A nyugati magyarság mindig egy érdekes entitás volt az itthon maradottak számára, ám az évtizedek folyamán változott a róluk alkotott képünk. A kommunista rezsim alatt kis irigységgel gondoltunk rájuk, akik a szabad levegőn élnek. A változás után azon kezdtünk gondolkozni, vajon hogyan és meddig tudnak megmaradni magyarnak az idegen tengerben” – fogalmazott az MKKK-igazgatója.

Szívélyes üdvözlettel: Balog Zoltán református lelkész, államtitkár

„Ahányszor Sepsimagyarosról álmodom, tudom, hogy honvágyam van” – mondta Dancs Rózsa, aki gyerekkori élményei után 1987-es Kanadába történő emigrálásáról és az azt követő nehézségekről, munkahelykeresésről számolt be, mindezt derűvel és adomákkal fűszerezve. Könyvtárosi állásinterjúja alkalmából kérték, hogy mondja el, mit tud Stephen Kingról, ő pedig lelkesen kezdett mesélni államalapító királyunkról, István királyról.

A Kalejdoszkóp folyóirat fő céljának tekinti, hogy az emigrációban élő alkotóknak teret adjon, hogy hazafelé is megismertessék őket. A kulturális folyóiratban helyet kap egyaránt a kortárs irodalom és más művészeti ágak. Az írónő munkája elismeréseképpen 2010. november 23-án Szertvátiusz Jenő-díjban részesült.

A jelenlévők kérdéseinek megválaszolása után befejezésül A Vaddisznók törték a törökbúzát című elbeszéléskötetéből olvasott fel részleteket az írónő. A novellát az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra írta. Az estet színesítette Zorkóczy Zenóbia művésznő közreműködése, aki megzenésített Ady-verseket adott elő.

A Kaleidoszkóp már 1998 óta vívja a maga magányos, de kitartó harcát a megmaradásért, a nemzeti érzés, a magyar nyelv iránti szeretet elmélyítéséért – hála Istennek, nem hiába. Elmondhatom, hogy anyanyelvápoló, össznemzeti gondolatok jegyében végzett, önkéntesnek mondható munkám/ munkánk legnagyobb elismerését az Államtitkár úr levele jelenti. Isten áldását, erőt, egészséget kívánunk a társadalmi felzárkózásért végzendő munkájához!