Rólunk írták | Media


Kedves Honfitársak! Szomorúan olvasom az alábbi levelezést!

Annál is inkább, mivel tegnap résztvettem a kötet bemutatóján, és az elsök közt vehettem kézbe az Emlékkönyvet. Mit ne mondjak, örömmel lapozgattam, hiszen rólunk szól. Jobban mondva annak bizonyítéka, hogy létezünk!

Ugyanakkor nem tudományos munka, és nem is akarja a szerkesztö ezt a látszatot kelteni. Nem törekszik arra, hogy tökéletesen feldolgozza, kielemezze a torontói magyarság, illetve a torontói Magyar Ház múltját. Megjegyzem ezt nem is várhatnánk el senkitöl, feltéve ha a kezébe nyomnánk az illetönek egy nagyon kövér borítékot. Érdekes, hogy a vélemények már sorjáznak, de azt kevesen kérdezik, hogy ki finanszírozta a kiadványt! Vajon mennyi fizetést kapott a szerkesztö, és munkatársai. Gondolom ez is hasonlóan jött létre, mint az abban látható programok: önkéntes alapon. Persze én abban a "szerencsében" részeltettem, hogy láttam milyen rettenetesen nehezen jött össze a pénz. Ha jól emlékszem többször is azon a ponton volt a szerkesztö, hogy nem tudja elkészíteni a könyvet. Mert az nem a közösség pénzén készült!

Ez egy emlékkönyv, aminek gerincét az a hat év képezi amelynek jómagam is részese lehettem. Annak a már nyomtatásban, az interneten megjelent anyagnak a szerkesztett változata, melyben a programokról, elöadókról olvashattunk. Nagyon gazdag képanyag kíséretében! Öszintén bevallom nagyon büszke voltam, hogy oly sok szép és értékes programmal kedveskedhettünk honfitársainknak. Ami nagyon fontos; az anyagok változtatás nélkül láttak napvilágot. Nincs véleményezés, nem foglalkozik semmi mással, csakis egy áttekintés, amolyan tallozó. Természetesen a teljeség igénye nélkül. Ami tiszteletre méltó: a kötet szerkesztöje nem kívánja azt a látszatot kelteni, hogy az intézmény azon hat év elött nem létezett! Söt, az archív anyagokat tanulmányozván, az ember látja, hogy Torontóban hagyománya van a közösségi életnek. Többek közt azt olvashatom abban, hogy a kitünö Arany János Iskolát Balogh Tamás és felesége alapította. De mivel ez nem egy tudományos munka, ezért a szerkesztö az iskola esetében is már meglévö anyagot használ. Az iskola honlapjáról! Nem tesz hozzá semmit, és nem vesz el abból semmit!

Immár közel három éve foglalkozom könyvekkel. De korábbi ténykedésem során is volt némi rálátásom a könyvkiadásra. Ha egy ilyen jellegü, szerkesztett mü úgy készülne, hogy a szerkesztö mindenkinek kikérné a véleményét, akkor elöször is bedilizne. Másodszor elszegényedne. Ismétlem, egy olyan tudományos mü, amely egy intézmény, egy közösség múltját és jelenét, minden apró részletre kiterjedöen dolgozza fel; rettenetesen sok pénzbe kerül. Annál is inkább, mivel ezeket a müveket nem egy ember készíti. Készíti! Az emlékkönyv esetében viszont azt látom, hogy sokan véleményezik, de kevesen készítették. Nagyon kevesen! És mivel ez "csak" egy szerkesztett anyag, ezért a szerkesztö Dancs Rózsa nem vette el senkitöl azt a lehetöséget, hogy egyszer megírja a tudományos müvet is. Persze az én személyes véleményem, hogy ilyen mü már soha nem fog megszületni. Az energiák nagyjából kimerülnek abban, hogy mielött kezünkbe vennénk a másik munkáját, bíráljuk azt. Ez ma már szinte mindenhol így müködik a magyar közösségen belül. Példaként említeném a múltheti Omega-B-Project koncertet. De sorolhatnám! Öszintén bevallom én is szkeptikus voltam az Emlékkönyvet illetöen. Mégpedig azért, mert attól féltem azt a látszatot fogja kelteni, hogy élet csak abban a hat évben volt, amikor mi vezettük a Házat. Dancs Rózsa azonban nagyon sok munkával, és lelkes segítökkel, gazdag anyagot gyüjtött az elmúlt évtizedekböl is. Mivel a munka oroszlán részét ö végezte, az ötlet töle jött, ezért egészen egyszerüen senkinek nincs joga bármiféle bírálattal illetni. Annál is inkább, mivel (sokadszor ismétlem) ez egy már megjelent anyagokból, gondos munkával megszerkesztett könyv. A címe végül nagyon találó lett, hiszen valóban az emlékkönyvre hasonlít leginkább, ahol megjelenik a múlt lenyomata.

Könyvet bárki írhat. Így remélhetöleg a kanadai, vagy éppen torontói magyarság történetét isvalaki egyszer megírja. Arra fel kell készülni, hogy abból a müböl is kimaradnak dolgok, és lesz ami egyeseknek nem fog tetszeni. Mert egy tudományos munka is némileg szubjektív. Feltéve ha a számokon kívül van élvezhetö része is a munkának! A történet tehát nem zárult le azzal, hogy Dancs Rózsa egy gusztusos kötetbe válogatta össze emigrációs kultúránk dokumentumait. Sokkal egészségesebb lenne a mi közösséguunk, ha ezért ütleg helyett inkább köszönetet kapna. Már csak azért is, mert a kötetben az égvilágon semmi nincs, ami miatt bárkinek is szégyenkeznie kelljen. Söt, Rózsának köszönhetöen van valami, amit akár odahaza is letehetünk az asztalra. Ha én lennék Rózsa, akkor ez a könyv most nem lenne. Mert én képtelen lettem volna úgy dolgozni, hogy a munkám ismerete nélkül is cipök törlödnek belém.

Mindenkinek azt javaslom, hogy vásárolja meg ezt a könyvet. Remélhetöleg kedvet kapnak a rejtözö irodalmárok, és a jövöben lesz még hasonló munka. Hasonlóan tárgyilagos, és elfogulatlan.

Tisztelettel,

Bede Fazekas Zsolt

ui: Levelem szabadon terjeszthetö.